Amnézia

Cherry hirtelen kinyitotta a szemét. Kékes köveket látott. A gerince fájt. A szájában vér ízét érezte. Reszelősen vette a levegőt. Nagy nehezen ülő helyzetbe küzdötte magát. Egy kastély szobájában lehetett. Piros, selyem takarós ágyon volt. A szoba többi részét nem bírta kivenni a szeme előtt lebegő fehér foltok miatt. De várjunk csak...! Ezek nem is foltok! Cherry egy mozdulattal arrébb söpörte tejfehér haját. Ekkor vette észre hogy nincs egyedül.

 - Hát... felébredtél. - eresztett meg egy félmosolyt az ajtóban álló, fekete hosszú hajú fiú, mély heggel az arcán.
 - Me... meddig aludtam? - dörzsölte meg zavartan a szemét a lány, mintha csak arról akart volna meggyőződni, hogy nem álmodik-e.
 - Szerintem kómában voltál - nekidőlt az ajtó félfának - De hét napig. Lucy azt hitte, hogy már fel sem kelsz.
 - Ki... ki az a Lucy? - kérdezett újat Cherry. Félt feltenni a kérdést, hogy hogyan került ide.
A fiú közelebb lépett az ágyhoz, és már teljesen elmosolyodott - Az egyik vadászat során találtunk meg, az egyik sikátorban - válaszolt Cherry gondolataira -  Elvesztetted az emlékezetedet. Nem akartalak ott hagyni. Ha nem hoztalak volna magammal, a farkasmacskák megettek volna. - felnevetett, mintha egy picit is vicces lett volna az előbbi mondata.
 - De... én nem ezt kérdeztem! - pirult el egy kicsit a fehér hajú lány.
 - De erre gondoltál. - a fiú leült az ágyra, kinyújtotta a kezét, és megfogta Cherry csuklóját. A lány még vörösebb lett. - Tudod.. van egy ilyen... hogy is mondjátok ti? Tetoválás... igen, az! Tetoválásom, amitől ideiglenesen, és homályosan, de azért látom a gondolataidat. - Kifordította Cherry kezét, és kitapogatta a pulzusát. - Nincs pulzusod. - közölte teljes nyugalommal, mintha csak azt közölte volna vele, hogy természetes fekete. Előre nyúlt, hogy a nyakán is kitapogassa. - A nyakadon sincs. Lejjebb csúsztatta a kezét, és a lány szívére tette. Cherrynek a nyelvére kellet harapnia, hogy vissza fogja a pofonra induló kezét - A szíved sem ver. Mint ha nem is élnél.
 - Élek. - mondta a lány, mereven a fiú arcát bámulva.
 - Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen a fiú.
 - Hogy.. hívnak? - ismételte - Már mint...
 - Mi a neved? - ismételte a fiú
 - A.. a nevem?? - hatalmas szemekkel pislogott - Nem.. nem emlékszem...
 - Öm... - a fiú a plafonra nézett. - Emlékszel valamire? A támadásból?
 - A.. támadásból??
 - Áh! - ugrott fel a fiú és megrázta magát, mint amikor a kutyák amikor vizesek. - Tudtam! Tudtam! Tudtamtudtamtudtam hogy nem szabadott volna! Mért is hagytam hogy a vadászösztönöm hajtson!
 - Miről beszélsz? - Cherry érdeklődve figyelte a fiút, aki mérgesen fel-alá járkált a szobába.
 - Miattam vagy amnéziás! - fordult hirtelen felé. - Ha inkább veled törődök, és nem a farkasmacskákkal, akkor nem ugrott volna neked az egyik kölyök. Az csinálta a sebeket a karodon. - Cherry tejfehér jobb karjára mutatott, ahol hatalmas karmolás nyomok voltak. - Van belőlük a hátadon is. És szerintem meg is harapott - itt mintha kirázta volna a hideg. - Meg akart enni.
 - Tőle kaptam... a... am... amnéz...amnéziát? - próbálta kibetűzni.
 - Lerúgott a harmadik emeletről. - bámult rá a fiú - Beverted a fejed, és csoda hogy megúsztad törött csont nélkül. - gondolkodott el.
 - Hogy hívnak? - kérdezte a lány.
A fiú tekintete a lány nyakára vándorolt. végig nézett a karmolás nyomokon, majd a fekete farmerjának a zsebéből valami teglatest szerűség dudorodott ki. - Add azt ide! - kapott oda a fiú. Kirántotta a zsebéből a tárgyat, ami egy személy igazolvány tartó volt. - A neved... - a kezéből kiesett a kártya - Cherry Lylyen Blackwood...